Főzdénk technológiája

Főzdénk története és technológiája

Az 1980-as évek elején, amikor a törvények lehetővé tették a magán szeszfőzdék létrehozását, az elsők között építettük meg az új, modern szeszfőzdénket. Amikor pálinkafőzdénk 1983-ban megnyitotta kapuit, bérfőzést végeztünk 2 db kisüsti lepárló berendezésünkön.

Eljött az idő hogy saját márkával lépjünk a piacra

Minőségi pálinkáink sok pozitív visszajelzést eredményeztek, így úgy döntöttünk, hogy vállalkozásunkat kibővítjük a kereskedelmi főzéssel és palackozással is. 3 generáció teljes tudását, energiáját és elhivatottságát egyesítve, nagy előkészületek után 2016-ban kezdtünk el saját nevünk alatt pálinkát forgalmazni.



Technológiát is fejlesztettünk, újítottunk

Ebben az évben helyeztünk üzembe egy egyedi, saját tervezésű lepárló berendezést, amely ötvözi a több mint 30 éves tapasztalatainkat a modern kor vívmányaival. A teljesen számítógép vezérlésű, új berendezésünk 3 lepárlási technológiájú pálinka előállítására képes.

A számítógépes vezérlés pedig lehetővé teszi, hogy a legrészletesebb adatokkal tudjuk végig követni és irányítani a lepárlás teljes folyamatát. Ezen tényezők eredményezik pálinkáink fantasztikus íz és illat harmóniáját. Az emberi tényező azonban továbbra is hangsúlyos, mindent megkóstolunk, megvizsgálunk személyesen is, mert az ízlést és a tapasztalatot nincs az a gép, ami pótolhatna

.

Az igazi titkunk a pálinka útja már a virágzásánál elkezdődik

 
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.